Napi 24 órás hivatás, – ünnepeltek a vasi ápolók.
Vas megyében a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ volt a színhelye a Magyar Ápolók Napja ünnepi rendezvényének 2016. február 19-én.
A tudományos program délután kettőkor kezdődött, ezt követte a kulturális műsor, este pedig bállal zárult a rendezvény.
A résztvevők között köszönthettük Dr. Bokor Nándor tiszteletbeli ápolót, valamint Iszak Péterné megyei vezető ápolót, Szabó Péterné MESZK Vas megyei elnököt, illetve a társintézmények, szociális intézmények, mentős szakdolgozók képviselőit is.
A rendezvényt Wágner Vilmosné a MÁE Vas megyei szervezetének vezetője nyitotta meg, és üdvözölte a résztvevőket, meghívott vendégeket. Köszöntőjében beszélt és megemlékezett Kossuth Zsuzsannáról, az első magyar főápolóról, továbbá az ápolói hivatásról. Kiemelte, hogy február 19-e a ,,Magyar Ápolók Napja,, amit a Magyar Országgyűlés hivatalosan elismert. Ezt követően a vasvári plébános emlékezett meg a résztvevőkkel együtt az elhunyt munkatársakról.
V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő folytatta a köszöntök sorát; elmondta, hogy a társadalom idősödik, egyre nagyobb szükség van az ápolókra. Tóth Balázs Vasvár polgármestere, az ápolók lelkiismeretes és szakmai munkáját méltatta. Dr. Wachter Walter járási tiszti főorvos kérte, hogy az ápolók maradjanak támaszai továbbra is a betegeknek. A köszöntők sorát Boros Károlyné, a MÁE régiófelelőse zárta, aki a Magyar Ápolási Egyesületről, és a hivatás presztízséről beszélt.
Az ünnepi program tudományos előadásokkal folytatódott, hipertónia és a diabetes témakörben. Az előadók Dr. Pataky Pál vasvári háziorvos, Dr. Vásárhelyi László belgyógyász szakorvos, Horváth Istvánné diplomás ápoló, és Horváth László egyetemi ápoló voltak.
A kulturális műsorban Kapornaki Júlia, a helyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 8. osztályos tanulója elénekelte az Ápolók dalát. Ezt követően a bejcgyertyánosi nőkből álló, 18 fős, amatőr Napfény Dal- és Tánccsoport; fergeteges énekes-táncos műsora szórakoztatta a közönséget.
A báli kapunyitás este hét órakor kezdődött. A vendégeket a bejáratnál üdvözlő itallal fogadták. A finom vacsora után felélénkülve a táncparkett is lassan megtelt. A bál alatt Nagy Jonatán bűvész és a helyi amatőr gitár együttes is gondoskodott a közönség jókedvéről.
Kellemes élőzene kíséretében mindenki önfeledten ropta a táncot. Szinte elrepült az idő, amikor a báli tombolahúzásra került a sor. Rengeteg tombolatárgyat ajánlottak fel az adományozók. Szinte senki nem ment úgy haza, hogy ne nyert volna valamit.
Hála és köszönet jár a rendezvény valamennyi támogatójának, az adományozók önzetlenségének. Köszönet a segítőknek is, akik nagymértékben hozzájárultak ennek a szép napnak a méltó megünnepléséhez.
Wágner Vilmosné
megyei vezető
MÁE Vas megyei szervezet