A Magyar Ápolási Egyesület Fejér Vármegyei Szervezete és a MÁE Országos Vezetősége megrendült szívvel búcsúzik Bokorné Sike Erikától, aki 2025. augusztus 21-én örökre megpihent. Emlékét kegyelettel őrizzük.
Bokorné Sike Erika Ózdon született 1959. november 17-én. Hivatása mellett családja, férje és gyermekei kiemelt helyet foglaltak el a szívében. Általános iskolai tanulmányait a sátai általános iskolában végezte, majd a miskolci Kossuth Gimnázium kémia tagozatán érettségizett 1978-ban. Rendkívül nyitott, közösségért tenni akaró személyiségével korán kiemelkedett társai közül. Szerette a verseket, minden iskolai ünnepségen verset mondott, 1977-ben a „Szép magyar beszéd” országos döntőjében Borsod megye első helyezettjeként vett részt. Tanárai a pedagógusi pálya felé terelgették, de őt az orvosi hivatás vonzotta gyermekkora óta. Az érettségi évében – az eredménytelen egyetemi felvételit követően – a SOTE Tüdőgyógyászati klinikáján laboratóriumi segédasszisztensként kezdett dolgozni, később a klinika fekvőbeteg osztályán segédápolóként ismerkedett meg a nővéri munka alapjaival, itt érlelődött meg benne, nővér lesz. Jól képzett, egymást segítő nővérektől tanulhatott. Házasságkötése után, 1982-ben került Székesfehérvárra. A Fejér Megyei Kórház Sebészeti osztályán, három műszakban dolgozó segédnővérként kapott lehetőséget. A budapesti Dolgozók Egészségügyi Szakiskolájában megkezdett tanulmányokat folytatta és 1983-ban megszerezte első egészségügyi végzettségét, Általános ápoló és asszisztensi oklevelet kapott. A kórház Sebészeti osztályáról a Hotel épületben újonnan megnyílt Szeptikus részlegre került 1996 januárjában. Folyamatos munkarendben szolgálatot teljesítő ápolóként látta el a betegeket. Kezdetben kötözős nővéri feladatokat látott el, majd főnővér helyettesi teendőket is. 1999- 2006-ig az osztály főnővéreként vett részt a betegek ellátásában. Fontosnak tartotta a szakmai fejlődést, ezért 1997-ben felnőtt szakápoló, 2001-ben diplomás ápoló, 2006-ban pedig egyetemi egészségügyi menedzser végzettséget szerzett. A közel 20 éves főnővéri pályafutása alatt négy osztályon volt főnővér. 2006-tól 2012-ig az Infektológiai osztályon, ahol a külföldre utazók oltását és felvilágosítását is végezte az osztályvezető főorvossal. 2012-ben a Bőrgyógyászati osztály, majd 2012. évvégétől a Reumatológiai osztály főnővére lett nyugdíjba vonulásáig. Középvezetőként nagyon fontosnak tartotta, hogy közösséget, csapatot alkossanak az osztály dolgozói, hogy a tisztelet és a bizalom része legyen a mindennapoknak. Támogatta és inspirálta az ápolókat a tanulásra, segített problémáik megoldásában. Az ápoló tanulók elméleti oktatásában és vizsgáztatásában is részt vállalt. Szakmai és tudományos rendezvények, ünnepségek egyik szervezője, előadója. A Magyar Ápolási Egyesület Fejér Megyei Szervezetének munkájában megalakulása óta aktívan részt vett, 2000-től 2007-ig gazdasági felelősként vállalt feladatot, majd a MAE Fejér Megyei Szervezet vezetőségének tagja. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakításakor területi szervező, 2004-től 2007-ig az országos Jogi és érdekegyeztető Bizottság, 2007-től 2011-ig az országos Humánpolitikai és minőségfejlesztési bizottság tagja. 2004-től 2007-ig a területi szervezet általános alelnöke, 2011-től elnöke.
Szakmai munkája elismeréseként számos kitüntetésben részesült: 2012-ben Pro Sanitate emlékérem, 2015-ben MESZK-ért Díj, 2018-ban Szent György emlékérem, MESZK Szakmai Díjat vehetett át.
Kossuth Zsuzsanna ápolói hitvallása mindvégig elkísérte szakmai életútját, 2023-ban a Magyar Ápolási Egyesület Kossuth Zsuzsanna Díját vehette át.
Rendkívüli hivatásszeretete, magas szintű szakmai tudása, társadalmi szerepvállalása példaértékű mindannyiunk és a jövő generációja számára.
Magyar Ápolási Egyesület Fejér Vármegyei Szervezete nevében búcsúzunk,
emlékét szívünkben őrizzük tovább!
Bognár Beáta
MÁE Fejér Vármegyei elnök
=====================================
2023. július 3-án a Belügyminisztériumban a Semmelweis Nap alkalmából rendezett állami ünnepségen 19 tagtársunk egyénileg részesült Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Ápolási Egyesület tagságát Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette.
Az egyesület tagságának nevében a kitüntetést Bugarszki Miklós elnök úr vette át.
=====================================
2023. június 21-22-én a Magyar Ápolási Egyesület és a Szolnoki Szakképzési Centrum közösen hirdette és szervezte meg a „KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁPOLÁS” elnevezésű szakmai versenyét az egészségügyi szakképzésben tanuló 10. és 11. évfolyamos, nappali tagozatos diákok számára. A versenyről a hírlevelet ide kattintva olvashatja el
Itt pedig a fotógalériát nézheti meg
=====================================
2023. április 4-én a Belügyminisztériumban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségen, egyesültünk kezdeményezésére, hét tagtársunk és két kollektíva vehette át a Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetést. A kitüntetettek névsorát az Ápolásügy 2023/1 számában olvashatják.
=====================================
Kitüntetést kapott a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézet
=====================================
2023. február 16-án került megrendezésre Magyar Ápolók Napja országos ünnepsége a Vakok Iskolájának nádor termében. az ünnepségen készült fotókat itt tekintheti meg: fotógaléria
=====================================
2022. november 16-án Budapesten kerül megrendezésre a MÁE Szakoktatói Szekció Továbbképzési Napja. Részletes információk
=====================================
Magyar Ápolók Napja – 2022. 02. 19.
2011-ben megálmodtuk.
2014-ben végre hivatalosan is elismerték, ma pedig egyre több intézményében nyújt alkalmat köszönetre, a megbecsülés kifejezésére. Köszönjük, hogy az ország egyre több intézményében ünneplik a Magyar Ápolók Napját!
Zala megyei Szent Rafael Kórház
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
=====================================
2022. február 18-án, a Magyar Ápolók Napja alkalmából elhelyeztük az emlékezés koszorúit Kossuth Zsuzsanna emléktáblájánál, az OKFŐ Horánszky utcai épületében.
=====================================
SCHMITTNÉ MAKRAY KATALIN KAPTA A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT DÍJAT
“Az egészséges életmód népszerűsítéséért, sportolóként elért kimagasló eredményeiért, karitatív tevékenységeiért, továbbá a nemzeti gondolat és hagyományok megőrzéséért végzett szolgálatáért vehette át a Polgári Magyarországért Díjat Schmittné Makray Katalin pénteken Budapesten.”
=====================================
“Múlt nagyjai – jelen hősei” – Nemzeti Múzeum
Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, levelében egy példaértékű kezdeményezésről tájékoztatta egyesületünket. Az egészségügyi és szociális ágazgat dolgozóinak, több mint egy éves megfeszített munkájáért, hálájuk jeléül, elindították a “Múlt nagyjai – jelen hősei” kampányt, melynek keretében előzetes regisztrációt követően, csütörtöki és vasárnapi napokon az érintettek családostul, térítésmentesen látogathatják meg a múzeumot, 2022. március 11-ig, a járvány miatti első korlátozások kétéves évfordulójáig. A kampányhoz, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum is csatlakozott.
Egyúttal arra kérték a nagyközönséget, vegyenek részt, és köszönetüket kifejező kreatív munkájukat juttassák el hozzájuk, melyek elhelyezésre kerülnek a múzeumban.
Pontos információk és regisztráció az alábbi linken: “Múlt nagyjai – jelen hősei”
Ez úton is köszönjük a kezdeményezést! Megbecsülésük sokat jelent mind az egészségügyi, mind a szociális területen dolgozó ápolók, gondozók számára!
=====================================
In memoriam Mucha Márkné Katalin
Mély fájdalommal tudatjuk tagtársainkkal és minden magyar ápolóval, hogy Mucha Márkné Katalin, a Magyar Ápolási Egyesület alaptó tagja, titkára, majd 20 évig elnöke, életének 81. évében 2021. június 04. napján elhunyt.
Legmélyebb tisztelettel és elismeréssel búcsúzunk egy Igaz Embertől, aki 1989-ben szakmai tudása és erkölcsi normái alapján képes volt egy “értékalapú, szakmai közösség” létrehozására és fenntartására.
Szakmai tapasztalata, elméleti tudása, hazai és nemzetközi kapcsolatai révén hívta fel a figyelmünket a szakmapolitika hangsúlyos szerepére, érdekeink érvényesítésének fontosságára.A Magyar Ápolási Egyesület élén megmutatta hogyan kell egy célért együtt küzdeni, közösséget építeni, hatékonyan az ápolókért tenni.
Katalinnak jelentős szerepe volt az egyesület legrangosabb kitüntetésének, Kossuth Zsuzsanna-díjnak megalkotásában, a magyar ápolók nemzetközi színtéren történő megjelenésében, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elindításában.
Több mint 30 évet hittel, önzetlenül, embert próbáló módon küzdött az ápolás, mint hivatás felemelkedéséért.
Emlékét örökké megőrizzük!
Minya Tünde elnök
=====================================
Nyílt nap a Ferencziben- videó
=====================================
Csatlakozás a MESZK jogállási tv bevezetésének elhalasztásához
A Magyar Ápolási Egyesület aggodalommal értesült az egészségügyi szolgálati jogviszonyt szabályozó törvény elfogadásáról. Egyetértünk minden olyan szervezettel, akik az egészségügyre, az egészségügyi ellátásra gyakorolt várhatóan negatív hatásait prognosztizálják.
===================================== |
||
![]() |
Megjelent: Ápolói hivatás a XXI. században
Szerző(k)/Szerkesztő(k):Boros Károlyné |