Dr. Téglásyné Bácsi Mária
Közel negyven éves pályafutásom alatt nagyobb megtiszteltetésben nem részesültem, mint most, amikor az Egyesület vezetősége méltónak talált a Kossuth Zsuzsanna-emlékéremre. Minden évben együtt örültem azokkal a kolléganőkkel, akik megkapták ezt a csodálatos szépségű emlékérmet és büszkén gondoltam arra, hogy mint az Egyesület elnökségi tagja részt vehettem az emlékérem létrehozásának gondolatától a megvalósítás pillanatáig.
Egészségügyi pályafutásomat az érettségit követően az OTKI Egészségügyi Szakiskolája általános ápolói szakképesítésének megszerzését követően 1971 augusztusában kezdtem. Pályakezdő nővérként a Magyar Néphadsereg Központi Katonai Kórháza Idegsebészeti Osztálya Intenzívterápiás Részlegén kezdtem el dolgozni, ahol nap mint nap szembesültem azzal az elvárással, hogy milyen fontos a szaktudás és az ápolók empátiás készségére milyen nagy szükség van. A szakmai elvárásoknak való megfelelés érdekében 1975-ben intenzívterápiás ápolói képesítést szereztem. 1978-ban nagyon fiatalon ért az a szakmai megtiszteltetés, hogy az Idegsebészeti Osztály vezetője felkért, a nyugdíjba vonuló főnővére helyett vállaljam el az osztályvezető főnővéri feladatot, mely munkakört 1983. június 30-ig töltöttem be. Főnővérként az ápolási munka megszervezése mellet fokozott figyelmet fordítottam az ápolás minőségének javítására érdekében munkatársaim képzésére, továbbképzésére, mivel vallom, hogy a betegellátás csak team munkában lehetséges, ahol a szakmailag jól felkészült ápoló tud méltó társa lenni az orvoslásnak, és megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Munkatársaimban a hivatás szeretetét a beteg, kiszolgáltatott emberek iránti tiszteletet igyekeztem erősíteni. Vezetői feladataim ellátása egyre több szaktudást igényelt, ezért fontosnak tartottam az önképzést is. 1983-ban az Egészségügyi Főiskolán intézetvezetői, majd 1996-ban egészségügyi menedzseri képesítést szereztem.
Pályafutásom második nagy állomása: 1983-ban az akkori Országos Munkaegészségügyi Intézetben új főosztály alakult Üzemegészségügyi Főosztály néven, melynek vezetője felkért vállaljam el a főnővéri teendőket és szervezzem meg az üzemi nővérek országos hálózatát, képzésüket, továbbképzésüket. Létrehoztuk a megyei szakfelügyelő főorvosok mellett működő üzemi főnővéri hálózatot és rendszeresen tartottunk munkaértekezleteket, továbbképzéseket.
Többszöri átszervezés után Intézetünk Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet néven működik, ahol a Foglalkozás-egészségügyi Főosztályon dolgozom jelenleg is, mint a Rehabilitációs osztály osztályvezető helyettese.
A Foglalkozás-egészségügyi Főosztály feladatain belül közreműködöm a foglalkozási rehabilitáció, foglalkozás-egészségügyi ápolástan fejlesztésében, a szakterület fejlődését szolgáló kutatások, képzés, továbbképzés, oktatás, tájékoztatás végzésében.
1999-ben kezdeményezésemre a foglalkozás-egészségügyi szakápolói képesítés visszaállításra került az OKJ-ba és Intézetünk elkészítette az üzemi ápolók /foglalkozás-egészségügyi ápolók tananyagát, majd vizsgakövetelményét, mely alapján elkezdődött a képzés.
1999-től szerepelek a szakértői és vizsgáztatási névjegyzékben és mint vizsgaelnök közreműködöm a foglalkozás-egészségügyi szakápolók vizsgáztatásában.
A Magyar Ápolási Egyesület alapító tagjaként a kezdetektől fogva részt veszek az Egyesület munkájában vezetőségi, illetve elnökségi tagként. 1997-ben megalakítottuk a MÁE Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Szekcióját, melynek vezetői teendőire bizalmat kaptam a tagoktól és e feladatot jelenleg is ellátom.
A Szekció céljaként fogalmaztuk meg a foglalkozás-egészségügyi ápolók szakmai összefogását, a szekciótagok szemléletmódjának formálását. Fórum biztosítását a szakmai előadások, tanfolyamok, továbbképzések számára. Szakmai támogatás, információ biztosítását a foglalkozás-egészségügy területén. Az Egyesület jövőbeni helyzetének legfontosabb feladatának tartom minél több tagot bevonni munkánkba, a szakmai érdekek képviseletének erősítését a döntéshozók és a társadalom nyilvánossága felé. A szekció vezetése továbbra is e cél megvalósítása érdekében tevékenykedik, fontosnak tartva a foglalkozás-egészségügyi szakápolók szakmai összefogását, érdekeik képviseletét. A szűkülő forráslehetőségek között is segíteni a képzés, továbbképzés lehetőségét.
Hiszem és vallom, hogy eddiginél is fontosabb az egészségügyi ágazat különböző szakterületén dolgozók szakmai összefogása, a különböző szakmai szervezetek együttműködése, a közös érdekeink, a szakmánk presztízsének növelése érdekében, melyben az Ápolási Egyesületnek kiemelkedő szerepe van.
Dr. Téglásyné Bácsi Mária
osztályvezető helyettes
Vártok Józsefné
Negyven éven át az ország első orvostudományi egyetemén voltam az egészségügy szolgálatában. Pótfelvételizni érkeztem a fővárosba, mivel a debreceni egészségügyi szakiskolába túljelentkezés miatt nem nyertem felvételt. Felvétel után tudtam meg, hogy a hároméves egyetemi osztályba kerültem, így a II. Sz. Belgyógyászati Klinikára irányítottak gyakorlatra, mint tanfolyamos ápolónő. Boldog voltam, hisz álmomban sem gondoltam, hogy a budapesti klinikákon dolgozhatok. Vonzott az egészségügyi pálya, motivált a gyógyító környezet, a segíteni akarás. A szakmai gyakorlatok idején megismertem több klinikát is, például 1 évet töltöttem az Ér- és Szívsebészeti Klinikán.
Gimnáziumi érettségi bizonyítvány és betegápolói oklevél birtokában úgy éreztem, hogy tovább kell tanulnom olyan irányba, ami közvetlenül az ápolásügyet szolgálja.
Ezidőben, 1971-ben és 1973-ban két fiam született, ők korán megismerték az egyetemi bölcsődét, én pedig mint szakképzett ápoló a legnehezebb szakmai profilú osztályon, a haematológián dolgoztam. Az egyetem 1973-ban pályázati felhívást írt ki a fiatal munkatársak számára: „A továbbképzés milyen formáját vezették be intézetébe” címmel. Ezen a pályázaton II. helyezést értem el. Ekkor eldöntöttem magamba, hogy ha a gyerekeim kicsit megnőnek, tovább fogok tanulni. A főiskolára 1980-ban nyertem felvételt. Ezidőben már a III. Sz. Belgyógyászati Klinikára (Svábhegy) kerültem, itt a szakambulancia megszervezésével bíztak meg, ahol később dolgoztam. 1983 decemberében a klinikavezető főnővér nyugdíjba vonulása miatt megbíztak a főnővéri feladatok ellátásával, majd a diploma megszerzését követően kineveztek klinikavezető főnővérré. Munkatársaimmal kidolgoztuk a legfontosabb ápolásfejlesztési koncepciónkat. Elsősorban az osztályvezető főnővérek képzése, továbbképzése kapott prioritást, majd a szakdolgozók képzése, továbbképzése következett. Az egyetemen elsőként vezettük be a személyre szóló ápolási dokumentációt.
A ’80-as évek végén az Egészségügyi Minisztérium „Ápolási helyzetfelmérést” végzett az egyetemek és az országos intézetek körében, melyben felkérést kaptam az aktív közreműködésre. 1990 és 1996 között külső szaktanácsadóként dolgoztam az Egészségügyi Minisztériumban, 1993-tól az Ápolási és Szakképzési Főosztályon, mint főtanácsos. Országos szinten vizsgáltuk az ápolói létszámszükségletet. Részt vettem a rendszerváltás utáni új struktúra kidolgozásában. 1993-ban megalakult az Ápolási Szakmai Kollégium is, melynek 6 évig titkára, majd tagja voltam. 1991-ben közreműködésemmel elértük, hogy az Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusa folytatódjék.
1994-ben Eü menedzseri diplomát szereztem.
1997-től a III. Sz. Belgyógyászati Klinika átszervezés miatt ismételten új telephelyre került. A Kútvölgyi Klinikai Tömbben 4 önálló klinika, 3 különböző szakmai osztály, járóbeteg-ellátás és szakambulancia működését kellet összehangolni.
A III. Sz. Belgyógyászati Klinikán alakult meg az EVSz Klinikai Demonstrációs és Oktatási Egység, az EVSz által meghatározott kritériumok alapján.
Létrehoztuk az országban először Aktív Képzési Stúdió néven a gyakorlati oktatás minőségének fejlesztését szolgáló többfunkciós oktatási egységet.
Az I. éves orvostanhallgatók ápolási gyakorlatának minőségi fejlesztése céljából egyénre szóló jegyzetet dolgoztunk ki és a gyakorlatot új alapokra helyeztük. Helyi eljárási leírások alapján szimulátorok segítségével gyakorolják a beavatkozásokat.
Pályám során számos közleménynek voltam szerzője, társszerzője. Több előadást tartottam.
2004 és 2008 között az MÁIE alelnöke voltam. Jelenleg az Egészségügyi Tudományos Tanács-TUKEB tagja vagyok.
A MÁE-tel úgy kerültem kapcsolatba, hogy alapító tagja voltam és 4 évig vezetőségi tag.
Előzmények: a Kórházszövetség tagjaként a főiskola befejezés után megalapítottuk 1985-ben a „Végzett Hallgatók Tudományos Munkaközösségét”. Ezen belül rendszeres továbbképzéseket szerveztünk, elkezdtük a kutatómunkát az ápolás fejlesztése irányába, amit az Országos Szakdolgozói Kongresszusokon bemutattunk. 1989-ben VHTM beolvadt a MÁE-be.
Az egyesületnek kiemelkedő szerepe van a szakdolgozók életében, hisz mint civilszervezet, küldetése van ezen a pályán. Összefogással tenni kell, mindenkor fontos, hogy hallassa hangját. Fogalmazzon meg ajánlásokat a szakdolgozók munka- és életkörülményeire. Egy hiteles életpálya-modell bevezetése, annak rendeletben történő megjelenése az Egyesület kiemelt feladata kell, hogy legyen. A szakmai gyakorlat minőségi fejlesztése nélkülözhetetlen feladat, stb.
Üzenet a jövő ápolóinak: a 40 év szakmai tapasztalat birtokában meggyőződésem, hogy a legméltóbb hivatást választották, hisz az ápolás nem más, mint nemes szolgálat.
Én hiszem és vallom, hogy nincs még egy ilyen hivatás, mint az ápolói, amit csak nagyfokú mélységes tisztelettel és önzetlen áldozattal lehet szolgálni.
Vártok Józsefné
Wágner Vilmosné
A Magyar Ápolási Egyesület Vas megyei elnöke, a körmendi Dr. Batthyán-Strattmann .László Kórház Kft. ápolási igazgatója, és egy 40 ágyas többféle betegségcsoportot ellátó osztály főnővére vagyok. Szentgotthárdon élek itt érettségiztem 1974-ben, majd Szekszárdon végeztem el az ápolónőképzőt 1976-ban.
Egészségügyi pályám Budapesten kezdődött a VIII. kerületi Balassa János Kórházban. Itt dolgoztam 1976-tól – 1981-ig, majd visszaköltöztem Vas megyébe és a szentgotthárdi Rehabilitációs Kórházban ápolónőként dolgoztam, majd 1984-től az intézmény intézetvezető főnővére lettem. 1989-ben Budapesten az Egészségügyi Főiskola, intézetvezető szakán végeztem. A főiskola alatt munkahelyet változtattam, 1988. decembertől a körmendi Kórházban dolgoztam ápolási igazgatóként és 4-éve főnővérként is.
Már gyermekként is szerettem segíteni másokon, ezért később úgy döntöttem, hogy olyan hivatást választok, ahol embereken segíthetek. Hivatásom legfontosabb eredményének tartom, hogy az ápolás tudománnyá fejlődött, az orvoslás magas szintű segítői az ápolók. Az elődök munkáját megőrizve és követve dolgozhatunk a szakma sikeréért. A Magyar Ápolási Egyesület alapító tagjai vagyok. Mi akik létrehoztuk, tudtuk, hogy az ápolás fejlődésében a civil szervezet fontos szereppel bír.1989-től a körmendi és szentgotthárdi helyi szervezet elnökeként, 2001-től a MÁE Vas Megyei elnökeként dolgozom.
A Magyar Ápolási Egyesület jövőbeli helyzetének fontos feladata, az „ÁPOLÁS-HIVATÁS” imázsának képviselete, szakmai képzések, továbbképzések szerzése.
Jövő ápolóinak üzenem, törekedjenek arra, hogy nagyfokú empátiával, hivatástudattal rendelkezzenek, tiszteljék a betegeket és a munkatársakat, törekedjenek a magas szintű végzettség elérésére, mutassák meg tudásukat szakmai konferenciákon előadások prezentálásával.
Az egészségügyi bármely területén dolgozó munkatársaink nem tudnának megfelelni a hivatásukból adódó elvárásoknak a család és a kollégák segítő-megértő léte nélkül.
Wágner Vilmosné
ápolási igazgató